„Tudom, hogy ez az, amivel mindenki foglalkozik. Azzal is tisztában vagyok, hogy részemről az lenne a jó válasz, hogy: ’Óó igen, kész is van! Jövő hónapban már olvashatjátok is!’ De ez nem igaz. Az sem igaz, hogy rengeteg munkát fektettem bele, illetve hogy most ezzel foglalkozom. Ami igaz az az, hogy nagyon kiégtem a vámpírokkal kapcsolatosan. Rosszul viszont nem szeretném megírni.

Szóval addig akarok várni, amíg újból izgalmasnak nem találom majd ezt a témát, amíg nem izgulok Edward miatt, és ez valami olyasmi, ami motivál. Tudjátok, amikor éjjel fennmaradok egy történet miatt, aztán úgy kelek fel hajnali négykor, hogy azt gondolom: ’Igen! Ennek kell történnie ebben a pillanatban!’ Ez az, amikor örömmel tudok írni. Most viszont házifeladat-íze van a dolognak… Tényleg. Amikor viszont a dolgok házifeladatként hatnak a számomra, nagyon, nagyon lassan mennek nekem. Viszont ez még mindig nem egy ’Meg sem fog történni!’ Meg akarom csinálni, ha képes vagyok rendesen megcsinálni.

Tudjátok nekem is megvan az emberi makacsság-adagom, és meg kell mondjam nektek, egy egészen picikét kemény dió, amikor az emberek így reagálnak: ’Ez az egyetlen dolog, amire képes vagy, és az egyetlen dolog, ami érdekel minket!’ Te erre csaknem olyan vagy, mint egy hároméves, ezt szeretnéd erre felelni: ’Azt fogom tenni, amit én szeretnék!’ Bizony. ’Nem vagytok az én főnökeim!’ Szóval az édesanyám leállt egy kicsit. Valójában a Fray-koncerten voltam, a srácokkal lógtam a kulisszák mögött. Igazán jópofák, és meséltem erről Isaacnek. Erre ő: ’Én tényleg szeretném, ha megcsinálnád!’ Én meg: ’Atyaég! Ugyan már!’ Tudjátok, sehol sem kerülhetem el. És beszéltünk a makacsságról és a fordított pszichológiáról. Van nekem ez a nagyszerű cuccom, amit Isaac el is látott a kézjegyével: ’Stephenie-nek; Ne dolgozz azon a hülye könyvön! Amúgy sem kíváncsi rá senki!’ Fel is vittem a gépemre.

Tényleg ez a velem kapcsolatban járható jó irány, mert talán ezt reagálom: ’Hú! Talán meg kellene csinálnom! Majd én megmutatom nektek!’ Pszichológia! Mindenesetre ez a Midnight Sun. Ennek mindenkit el kell keserítenie. Azok az emberek, akik miatt aggódom, ők a gyűlölködők. Tudjátok, szeretnek arról társalogni, hogy én milyen szörnyűséges egy író vagyok, meg egyebek. Amikor megírom, ezt fogják mondani: ’Óó, ez rosszabb az első felénél, mert most rosszul csinálta meg!’ Bármit csinálok majd, ez lesz. Mentális blokk van ezen a téren. Tudod, hogy mit fognak mondani az emberek, szóval várnom kell, amíg megint csak én és a könyv leszek. Ekkor már lehetek izgatott miatta!

Tudjátok néha nekiülök majd, és gondolkozom az autóvadászatról, amiről nem jutottunk el odáig, hogy lássuk Bella szemszögéből. Azt az egyetlen egyet teljesen kidolgoztam fejben. Nem lenne nehéz papírra vetni. Az ilyenhez hasonló dolgoktól lesz izgalmas. Autók. Tudjátok! Az első autót, amit [valószínűleg Edward] ellop, már kiválasztottam, aztán jön a második. Bepiszkolódottá válik. Nagyszerű lesz! Izgulnod kell némely dolgok miatt! De ez a Midnight Sun.”