Kristen Hollywoodban született és nevelkedett. Szülei szakmán belüliek – édesapja színpadi menedzserként dolgozik (’az élete a TV’), édesanyja pedig forgatókönyv-felügyelő. Áttörő szerepe 11 évesen jött el Jodie Foster epilepsziás lányaként a Pánikszobában. De annak ellenére, hogy gyermeksztár volt, K-Stew nem Li-Lo. Választott szerepei komolyak, felnőttesek, intelligensek. Közel áll a családjához – ’A családom eszméletlen. Tökéletes gyerekkorom volt. Szívás az olyan embereknek, mint Lindsay, de az nem az ő hibája, hogy kilátástalan lett,’ – és Kristen okos, nagyon okos. Nem lesznek itt hajleborotválós idegösszeomlások, vagy tiltott szexkazetták; nem fogja elveszteni a fejét. Óvakodik a Hollywood-i körforgástól, elkerüli a ’tutkó együttlógásokat’, és a bulik soha véget nem érő sorát.

Kristen leállítja az autót egy útszéli viskó mellett. Itt egy óriási, festett, napszemüveges homár, virágos ingben, amelyen egy ilyen jel van: ’Malibui Homár Harapnivaló’. ’Húú, nem vagy éhes? Ha elmondom, mit szeretnék, beszaladnál?’ Kifejezéstelenül ránézek. Csak két másik vásárló van a kalyibában, akiknek egyike sem úgy fest, mintha felvonná a szemöldökét egy rákos szendvicset rendelő Hollywood-i A-listás sztárra. ’Ez az a kölcsönhatás-dolog,’ sóhajt fel. ’Remek lenne, ha az emberek a saját asztaluknál beszélnének szarságokat rólam, de néha csak nem vagy olyan ruházati állapotban, hogy szóba elegyedj az emberekkel, és erre ők azt mondják, „Óó, egy drogos kurva, pont mint ahogy Perez mondja”.’

Két Ahi tonhalas szendviccsel, egy sültkrumplival és egy diétás kólával később még egyszer lesuhanunk a felüljárón, amikor is felhozom a divattémát. Az előző napi ELLE fotózáson Kristen egyáltalán nem úgy festett, mint akit érdekelnek a háta mögé kikészített viseletek. Ami azt illeti, az egyetlen ruhadarab, amihez hozzászólt, az az én Siouxsie and The Bansees pólóm volt. Úgy látszik, mint aki viaskodik egy válaszért, majd rágyújt egy másik cigire. ’Ez olyan, mint  amikor beszélnem kell a Hollywood-i sajtóval, és fel kell vennem egy helyes ruhát és mosolyt, de amikor ezt teszem, akármi mást is felvehetnék. És amikor mennem kell, és végig kell csinálnom egy talk-showt, az valami más.’ Kicsit összefüggőben folytatja: ’Amikor reklámoztuk a The Runawayst, Joan Jett azt mondta volna, „Mit fogsz viselni?”, erre én, „Nem tudom, hogy hívják a tervezőt,” majd Joan, „Kristen! Találd ki!”’

Reklámesemények ide vagy oda, Kristen egyértelműen élvezte a The Runaways-tapasztalatot. ’Kibaszottul hihetetlen volt eljátszani Joant. Rengeteget szórakoztam, miközben azt a filmet csináltam. Igazán idegtépő volt, hogy elcsípjem Joant. Nagyon dinamikus személy, és sok rajongója van, illetve olyan emberek, akik világosan ismerik. Valamint zeneileg neki van a legfurább hangja. Ez tök tuti, de nagyon nehéz volt úgy énekelnem, mint ő.’ Elmondom neki, hogy a film elképesztő volt, végig arra késztetett, hogy egy sörért és cigiért kiáltsak. Felragyog a tekintete. ’Haver! Aaaanyit cigiztem, miközben a filmet csináltam. Ez jól menne a nagyvárosokban – LA, London, New York -, de attól tartok, a külvárosok nem csípik majd. Az én korombeli srácok nem tudják, ki az a Joan Jett – nos, eddig legalábbis nem tudták.’ Elmesélem neki, hogy fogok róla beszélni Joannal emiatt az interjú miatt, amire ő nevetni kezd. ’Biztosan, tedd csak meg. Most írok is neki egy smst, hogy megmondjam, jössz.’

A felvételen Joan ’nagyon alázatos, nem elszállt, rokonszenves emberi teremtménynek’ írja le Kristent, aki ’különlegesen alávetette magát a feladatnak – és amilyen butaságnak ez hangzik, amikor elmondta nekem, hogy le fogja vágatni a hosszú haját az én Runaways-bozontomra, az nagyon megnyugtatott. Azt mutatta nekem, hogy Kristen beleadott apait-anyait. Tudtam, hogy törődni fog ezzel.’

A film maga fantasztikus, ha némiképp vitatott is. Az első teljesen csajos rockbanda, a The Runaways történetét térképezi fel, akik még tinédzserek voltak, amikor beütött a siker. Floria Sigismondi rendezőnő a 15 éves Dakota Fanningot (az Eclipse-ben is szerepel Kristennel, mint a kegyetlen vámpír, Jane) szerződtette a banda főénekesi posztjára (Joan, Kristen karaktere basszusgitározott és vokálozott). Megy a leszbikus izgalom és drogozás ezerrel, de akkoriban az volt a ’70-es évek, ez pedig a rock&roll. Kristen 100%-osan meggyőző Joanként, ugyanúgy sétál és gitározik is. Nyilvánvalóan egy tehetség ez a lány.

A telefon ismét megcsörren. Kristen próbaképpen felveszi ahogyan tovasuhanunk, suttog valamit, majd visszateszi a zsebébe. ’Soha nem hittük volna, hogy a Twilight ekkora óriási dolog lesz, soha nem gondoltuk, hogy csinálunk majd egy másodikat, harmadikat. A harmadik miatt nagyon ideges vagyok valójában.’ Kristennek nyilván nemcsak hihetetlen mennyiségű büszkesége és meggyőződése van a sorozatot illetően, hanem némi tulajdonjoga is. ’Ez akkora kiváltság, hogy ilyen sokáig képes lehetek ugyanazt a karaktert játszani. Most viszont mindez már eléggé termék-dolog is; de nem annak indult. Elolvastam az első könyvet, és arra gondoltam, „Azta, ez egy nagyon érdekes könyv.” Volt valami a forgatókönyvben – az energia. Ez nyers vágy, és ez a könyv is az. Ezért furcsa, hogy kisgyerekek is olvassák. Erre én, „Min jár az eszetek, miközben olvassátok?” Azt gondoltam, ez egy igazán egyszerű, túlságosan drámai – ez volt az, ami vonzó volt ezt illetően –, erkölcstelen szerelmi történet lesz. Amikor megkaptam a szerepet, nem így reagáltam, hogy „Úristen, megkaptam ezt a hatalmas filmet”; hanem inkább így, hogy „Rendben, megkaptam ezt a filmet.” Fel kell pörögnöd ehhez.’

’Kivennéd az iPodomat a kesztűtartóból?’ mondja. ’Óó, a picsába!’ Kristen egy torokhangú nevetést hallat. ’Ez annyira furcsa, hogy aggódnod kell, hogy az emberek látják ezt. Szeretnél izgulni valami miatt, a normális emberek tudnak is izgulni az életük miatt, illetve én is, de ez mégis annyira más dolog. Ez más emberek szórakoztatásaként jelenik meg, ami  engem arra késztet, hogy feladjam.’ Felcsúsztatja a napszemüvegét, majd hozzáteszi halkan, ’Szeretnél szemrevételezni valamit fokozásképp? Ha megnézed a rajta lévő képeket, kinyírlak.’

Nyomozós pörgetés tárja fel az egy zenerajongó muzsikájával teletömött iPodot – Bowie, The Velvet Underground, The Smiths. ’Most éppen a The Smith-ért vagyok oda. A Vicar In A Tutu a kedvenc számom. Ma reggel a szobámban énekelgettem; annyira emós vagyok! Hallgatok Camera Obscurát is. Igazán „dögös zene”. Újból és újból hallgatok dolgokat. A kedvenc bandám az Interpol, illetve rengeteget hallgatom a Broken Bellst is. Ők a The Shins főénekesének új csapata. Mindig úton vagyok valahová, szóval megvan a lehetőségem, hogy rengeteg zenét hallgassak.’

Visszaveszi az iPodját, megáll egy pillanatra, majd idegesen az ajkába harap. ’Ez az, amit szerettem volna itt megmutatni neked.’ Kristen odatartja nekem az iPodját, és felvillant egy képet. Egy ismerős, ínycsiklandozóan jóképű fiatal férfi, egyik karjával Kristen, a másikkal macskája, Jella körül. Egy szó nélkül visszahelyezi a készüléket a kesztyűtartó részlegbe, majd feltekeri a zenét, mielőtt bármit is szólhatnék.

Kristen Hollywood legragyogóbb fiatal tüneményeinek egyike; Morrisseyre trillázik, miközben végighasítunk a felüljárón, az óceán mellett, hátralévő időnk felé pislantva. ’Vicar in tutuuuu…’