Jacobs: Szia Kellan! Hol vagy most?

Kellan Lutz: A hátsó udvaromban L.A-ben ahol a két kutyámmal lógok.

Jacobs: Kik a kutyáid?
 
Lutz: Kola egy shepherd-husky keverék, amit a Comptoni állatmenhelyről fogadtam örökbe. Kevin a család legújabb, legaranyosabb tagja. Egy Chihuahua. Az utcán találtam, amikor az egyik utamról jöttem vissza.

Jacobs: Sok időt töltöttél a Iowa-i tejgazdaságban, amíg felnőttél?
 
Lutz: Iowa volt az a hely, ahol volt ez a nagy farm, és ahol a nagyszüleim is éltek. A szüleim válása után lott átogattuk őket. Az édesanyám kiküldene engem a diszóólba, ahol nagy, nagy malacaink voltak. 6 órát állnék a tömlőt tartva, hogy a malacokat itassam. A disznók aztán beleugranának a sárba, leráznák azt, és úgy kéne hazamennem, hogy tiszta sár vagyok. Imádtam azt az egész dolgot, hogy nedves és koszos lettem, aztán vehettem egy forró fürdőt.

Jacobs: Növénypermetezésben és a silóépítésben is van tapasztalatod. Tudatában vagy annak, hogy ez a történet hogyan hat New Yorkban és Los Angelesben? Bármi, ami kiagyalt nehéz munkával jár, az ellenállhatatlan a stílusipar számára.
 
Lutz: Inkább fizikai munkát végzek, minthogy egy asztal mögött ücsörögjek. És ahogy öregednek a nagyszüleim, úgy odarepülnék innen és segítenék a farm körül. Csűröket rombolnánk le, csűröket építenénk fel. Inkább kinn vagyok a szénát görgetve, vagy traktort vezetek.

Jacobs: Akkor hogyhogy Hollywoodot választottad?
 
Lutz: Van egy csomó bátyám, akik különböző módokon cseszték el anyám szemében. Úgyhogy én tanultam azokból a hibákból. Nem mennék bele ezekbe a dolgokba, de amíg felnőttem, mindig is azt próbáltam kitűzni célul, hogy megszabadítsam édesanyámat attól a sok feszültségtől, amin keresztülment. Megígértem magamnak, hogy az iskolában szorgalmas leszek. El akartam hagyni az államot, hogy ne kelljen anyámtól függenem. És L.A., ahol az apám élt, úgy tűnt, mintha hívna engem.

Jacobs: Miért éppen a színjátszás?

Lutz: L.A-ben olyan emberekkel találkoztam, akik mind színészek voltak. Az elmém elkezdett nyitni afelé, hogy mi is az a színészkedés. Nem jöttem rá, hogy Brad Pitt igazi személy. Nem hittem ugyanakkor, hogy egy robot vagy gép, de azt gondoltam, csak úgy beleszületsz a színészetbe - hogy ez egy családfa, olyan, mint a NASCAR esetében [amerikai autóverseny]. Senki sem mondhatja egyszer csak azt, hogy „Hé, én NASCAR-sofőr leszek”. Bele kell adniuk valamit. Aztán Los Angelesben egyszer rájöttem, hogy bárki csinálhatja ezt. Miért ne adnék ennek egy esélyt? Elkezdtem járni egy csomó színjátszó körbe, és azt vettem észre, hogy van hozzá szenvedélyem, méghozzá talán a legnagyobb odaadásom, ami valaha volt egész életemben. Szóval úgy döntöttem, félre az iskolával, félre a összes ösztöndíjammal, félre mindennel, amiért keményen dolgoztam az anyám és a magam érdekében, aztán folytattam ezt a hullámvasút-lovaglást.

Jacobs: Hány éves voltál, amikor megkaptad az Abercrombie & Fitch címlapot?
 
Lutz: 18. Igazából L.A-ben dolgoztam az Abercrombie-nál, hogy barátkozzak. Nem voltak barátaim.

Jacobs: Az eladási osztályon?
 
Lutz: Ruházati eladó voltam. De azt hiszem a személyiségem segített, mert én voltam a legrosszabb. Engem egyszerűen csak nem tudott érdekelni, hogy hogyan csinálom. Úgy éreztem, mintha ADD-m lett volna. Csak meghülyültem volna, és gumiszalagokat lődöztem volna mindenfelé. Valahogy az igazgató mégsem rúgott ki, majd én lettem az üdvözlő, amikor kint kell állnod, tudod, topless és az embereket kell becsalogatnod a boltba. Aztán Abercrombie-nak meghallgatása volt, az ügynökségem meg elküldött engem. Találkoztam Bruce Wberrel, aztán ők engem választottak. Nem én voltam a legerősebb, legfittebb, legjóképűbb srác azon a fotózáson, de valahogy Bruce mégis engem rakott a címlapra. Csak feküdtem a fűben, játszottam azzal a bogárral, ők pedig felhasználták ezt a képet. Még mindig a boltban dolgoztam, amikor a magazin kijött 2 hónap múlva. Mindössze nagyon szerencsés voltam, és ez kinyitotta azokat a bizonyos ajtókat a színészet felé.

Jacobs: Néhány színésszel ellentétben te nem úgy tűnsz olyannak, akinek szüksége van arra, hogy elhatárolódjon a modellkedéstől.
 
Lutz: Ez fura, hogy a világ negatívan látja a modellkedést. Csak eszembe jut, hogy hány ember gondolja azt, hogy amiért modell voltam, azt is hiszem, hogy jól nézek ki és fel tudom használni a kinézetemet arra, hogy boldoguljak. Nem nézek ki jól!

Jacobs: Te tényleg nem hiszed, hogy helyes vagy?
 
Lutz: Vicces az, amikor az emberek azt mondogatják, neked aztán van nemi vonzerőd, vagy a következő Brad Pittnek hívnak. Én csak nevetek. Nem vagyok az. Nem akarok az lenni. „Szexszimbólum vagy.” Miért is? Mert vámpírt játszottam egy filmben? Ez annyira érdemtelen. Ha nekem lenne a legjobb hasizmom a világon, vagy ha úgy néznék ki, mint Brad Pitt a Harcosok Klubjában, na akkor az király lenne, de nem sztárolom magamat. Azt eszek, amit csak akarok, meg aztán nem vagyok én egy kondiguru. A genetikám jó, de nem ez A Férfi-stílusban. Nem értem, de nagyra értékelem.(nevet)

Jacobs: És néha szeretsz mindössze félmeztelenül futni egyet a kutyáddal, aztán az embereknek dűlőre kell jutniuk ezzel.
 
Lutz: Nem értem, hogy ez miért különleges. Tudom, hogy sok ember szeret félmeztelenül futni, mert nem akarja, hogy izzadtak legyenek a ruhái. Én csak egy normális tag vagyok. Illetve van 4 paparazzim is, akik egész álló nap a házam előtt üldögélnek.