Én, mint egy olyan személy [újságíró-filmkritikus], aki élete 28 évének nagy részét horrorfilmek nézésével töltötte, el sem hiszem, hogy papírra vetem ezt a mondatot: a „Dread” végét olyannyira felkavarónak, sokkolónak és idegesítőnek találtam, hogy a film utolsó jelenete alatt csaknem elhánytam magam. Na mármost ez sacc per kábé két reakciót idézhet elő belőletek: a „Dread” vagy a „mit nézzünk meg legközelebb?” listátok élére ugrik, vagy azonmód eltűnik róla. Ha az utóbbi lenne esedékes, megértem, viszont akkor támadjon némi rossz érzésetek amiatt, hogy elmulasztjátok az AfterDark Horror Fesztivál keretein belül valaha bemutatott legármánykodóbb filmek egyikét. Nemrégiben csíptem el a „Dread” sztárját, Jackson Rathbone-t, aztán rájöttem, hogy saját elmeszüleményem pontosan megegyezik azzal, amiért Jackson elsőként vállalta el a filmet. Több kellemesebb témáról is csevegtünk egyébként, mint például arról is, hogy a Twilight-rajongók mire számíthatnak az ezen nyár cefetül várt „Eclipse”-epizódjában.

Nem fogok hazudni, de ez a film komolyan fizikai fájdalmat okozott már a végén.

Óó, kitűnő. Ez az, amit reméltem!

Mikor ébredtél annak tudatára, hogy a „Dread” képes ilyen tartalmú reakciók kiváltására?

Odaadtam a forgatókönyvet egy barátnak, aki azt mondta, hogy a könyv miatt csaknem nyomorultnak érezte magát, aztán ez volt az a pont, ahol tudtam, hogy nekem meg kell csinálnom ezt a filmet.

Az utolsó 20 percet a legnehezebb végignézni, milyen volt aznap a forgatáson?

Nos, annyit szeretek a forgatáson lenni, amennyit csak lehetséges, még akkor is, ha nem vagyok benne az aktuális jelenetben, imádok szemlélődni. De azon a napon kifejezetten ott szerettem volna lenni. Akadt egy zsigerszaggatós megtekinteni való jelent, és azt gondoltam, Hanne Steen jó munkát végzett, élethűen, valódinak tűnően.

Az alakításodon milyen nyomokat hagy az, hogy annyit tartózkodsz a díszletek között?

Azt mondom, hogy ha élvezed a filmkészítés folyamatát, a forgatáson való fokozottabb jelenlét jobbá teszi a filmet, mert odáig vagy azért, amivel foglalkozol. Rengeteg sötét tónusú jelenet akadt, de nagyon csodálatos emberekkel voltunk körbevéve a forgatáson, akik létrehozták azt a hihetetlen környezetet, ahol már csak őszinték lehettünk.

Bármilyen napi rituálé, a feszültség levezetését szolgálandó?

A smink- és hajszobában mindig egy kis nem mindennapi popzenét bömböltettünk a nap végén. Táncosat, lányosat, britet. Lemozogtuk, ami aztán némileg enyhítette a feszültséget.

Úgy tűnik, hogy a zene közös pont a forgatásaid között – a „Twilight” stábja is eléggé muzikális, nem?

Óó igen, rengeteg zenészünk van a stábon belül – ez tök jó, Cullen Family Jam Band Sessions-oztunk a hotelben. Körben ültünk, harmonikáztunk, és egy-két dalocskán dolgozgattunk. Segítettünk Robnak azzal a számmal kapcsolatosan, amin éppen melózott, segítettek nekem is olyan számokat illetően, amiken én dolgozgattam, Nikkivel is írtunk volna egy számot, és Kristen is játszott volna egy kicsit.

Mintha csak úgy ugrándoznál a filmjeid és szerepeid között – egynél sem ragadva le túl sokáig. Ez része a tervnek?

Teljes mértékben. Ki szeretném tárni a szárnyaimat, annyi eltérő karaktert alakítva, amennyi csak lehetséges. A színházban felnőve mindig csak ezeket az egyoldalú szerepeket játszottam, sosem voltam főszereplő. Őszintén szólva kicsit unalmasabbnak találom ezt, mint a pszichopata, vagy nem szimpatikus arcú rosszfiúk eljátszását. Ez valami olyasmi, amire mindig is törekedtem. Minden egyes alakított karakteremben igyekszem megváltoztatni a külsőmet, a járásomat, de a beszédemet is. Fontos nekem, hogy ne skatulyázzanak be színészként.

Szóval nehéz öt filmen keresztül Jaspert játszani?

Azt a dolgot kedvelem Jasper jellemében, hogy nagyon cizellált – nem sok mindent tudsz róla az első filmben. Állandóan fájdalmak kereszttüzében van, de a második filmig nem tudod, miért, amikor is viszont rájössz, hogy ő a család legújabb tagja, és lényegében haldoklik az éhségtől. Nagyon nehéz megélni azt a vámpír-életstílust. Jaspernek van problémája a beilleszkedéssel. A harmadik filmben szemügyre vesszük Jasper háttértörténetét – látjuk, ki is volt ő, miért is ilyen nehéz neki az átállás.

Ezek szerint az „Eclipse” visszavezeti Jasper történetét egészen a polgárháborúig?

Jaja. Tettünk egy kis kitérőt az „Eclipse” során, amikor is a polgárháború alatt változtatták át. Vetünk egy pillantást az agresszívebb időszakaira is. Amikor először változtatnak át vámpírrá, akkor vagy a legkiéhezettebb, a leginkább erkölcstelen – láthatod, amint Jasper keresztülmegy ezen. Nagyon jó volt előhozni Jasper eddig visszafogott sötétebb oldalát is.